A varázstalanok iskolája

Köszöntöm a kedves olvasókat! 

Most a mugli iskoláról lesz szó. Néhány napig ellátogattam egy varázstalan diákok számára fenntartott intézménybe és néhány fiatal interjút is adott nekem. 

Na, de kezdem is a beszámolót: A Szent Mária Kengurucsizma Iskola (- és egy fél) egy nagyon furcsa intézmény. Ahogy beléptünk fotós kollégámmal az épületbe az aulában szinte megvakított minket az élénksárga falfesték. Majd találkoztunk az igazgatónővel, Mrs. Woosterrel, aki meglehetősen kellemes társaságnak bizonyult. (Lehet, hogy találkozni is fogok még beszélgetni vele.) 

Beléptünk az irodájába, ami az aula után sokkal jobban tetszett nekem. Bézs és barna színek domináltak benne, tehát magamban gondoltam, hogy nagyon jó ízlése van. Leültünk és ezután egy rövid interjú következett: 

Szerkesztő: Örülök, hogy tud bennünket az iskola itt fogadni. Meséljen nekünk a működésükről! 

Mrs. Wooster: Ugyan, én örülök, hogy az iskolánk ennyire érdekli magukat. *mosolyog* Nos, az iskolánk 1950 óta működik. Nem tudom ez most sok vagy kevés idő, de nem is ez a fontos. Az iskolánkban - a tantermeken kívül - négy fontosabb hely van, amit a diákok szeretnek: az aula, a tornaterem, az ebédlő és amit szerintem a legjobban kedvelnek: az udvar. 

Sz.: Tényleg? Ennek mi lehet az oka? *mosolyog vissza* 

Mrs. W.: *elmosolyodik megint* Oh, magam részéről szerintem nagyon is egyszerű a válasz: szép, nagy zöld területünk van, padokkal. Csomó hely van, ahova elvonulhatnak a barátaikkal a diákok. 

Sz.: Ez igaz. Láttam is néhány gyereket befelé jövet. *mosolyog* 

Mrs. W.: Meg is nézhetnénk akár most is. *vidáman, mosolyogva mondja* Persze, ha nincs több kérdésük. 

Sz.: Nem, menjünk nyugodtan. 

Ezután tényleg kimentünk az udvarra, ahol most tényleg több gyerek volt, mint amikor a fotós kollégával jöttünk. Minden pad foglalt, sőt, néhány nevető fiatal még a fákon is üldögélt. Többel már ekkor kicsit elbeszélgettem. 

Sz.: Sziasztok. Szerettek ide járni? 

diákok: *együtt* Igen! 

Sz.: Mit szerettek a legjobban itt? 

egyik diák: Hát, talán először az udvart, de még az ebédlőben is mindig finom ételt kapunk. *néhány másik gyerek kuncogása* 

Sz.: Látom tanultok. Nehezek az órák? 

diák: Á, nem vészes, csak ki kell tapasztalni a tanárokat. *mosolyog* 

Sz.: Rendben. Köszönöm mindannyiótoknak a válaszokat. Jó tanulást! 

Ezután az ebédlőt vettük szemügyre az igazgatónővel. Több, kerek asztal volt a teremben, majd az egyik végén a teremnek adták ki az ételeket. Mennyei illatok szálltak felénk, és gondolom, hogy a diákok az ízükről sem túlozhattak. Itt is ült az asztaloknál egy-két diák, de hagytuk őket, hagy egyenek. Furcsa volt, hogy mindenkinek oda kell mennie, hogy meg kapják az ételeiket, nem úgy mint például a varázsló iskolákban. 

Készítettünk is képet, amikor már kiürült a helyiség: 

Az ebédlő után végül a tornatermet néztük meg. Nagyon érdekes volt. Egy nagy lelátó volt a szélén, majd kosárlabda palánkok, focikapu és bordásfal szolgáltatta a felszerelést, amikor ott voltunk. A fotósunknak a szája is tátva maradt! 

Na de, nem róla van szó, hanem az erről az iskoláról! 

Miután a tornateremmel is végeztünk, lassan elérkezett az a pillanat, amikor már mennünk kellett. Az aulában kedvesen mosolyogva öleltük meg egymást Mrs. Woosterrel, majd kiléptünk az iskolából és egy biztonságos helyre érve hopponáltunk a szerkesztőség épületéhez. De egy biztos: ha lehet, még jobban szeretem a muglikat! 

Boszorkányosan szép napot!

írta: Gina Cobbler, Solaris