Pages

2017. március 20., hétfő

A Minisztérium taníttatni akarja az óriásokat

A Reggeli Prófétában nemrég megjelent egy cikk, mely szerint a Mágiaügyi Miniszter utalást tett arra egyik beszédében, hogy pénzt szánna az óriások iskolázására. A cikk nem sok információt adott a felvetésről, ezért a Varázslény-felügyeleti Főosztály vezető helyettesét, Mr. Clark Hummet-et kérdeztük az ügyről. 

„Mr. Hummet, igaz a hír, miszerint az óriások kitaníttatásán gondolkozik a Minisztérium?”
„ Nos, ez az egész felvetés nagyon gyerekcipőben jár még, de nem tagadhatom, hogy szó esett róla a konferenciákon, nem is egyszer.” 

„Ki, és milyen alapon hozakodott elő az ötlettel?” 
„Tudósaink már régóta figyelemmel kísérik az óriások viselkedésének alakulását, és pár hónapja érdekes kísérletbe kezdtek az egyik közösségen belül. A lényeg az volt, hogy óvodás korú gyerekek tanítására használt játékokat, illetve segédeszközöket juttattak a törzsbe, és figyelték a reakciókat. Az óriások először nehezen boldogultak a játékszerekkel, de egy idő után elkezdték megtanulni azok mechanizmusait, így pár hét múlva már könnyedén oldották meg a feladatokat. A tudósok szerint ez az alapvető kíváncsiság, továbbá a logikus gondolkodás lehet a kulcs ezeknek a lényeknek az úgymond továbbképzéséhez.” 

„Ezt értsük úgy, hogy iskolákat fognak alapítani óriásoknak?” 
„Nem egészen ez a terv, ugyanis az óriások továbbra sem elég nyugodtak ahhoz, hogy ilyenekre kényszerítsük őket. Ez inkább amolyan passzív tanulás lenne. A törzsekbe továbbra is játékokat csempésznénk, ezzel is segítve a fejlődést. Aztán, egy idő után talán majd áttérhetünk a komolyabb dolgokra is, mint például a számok, és a betűk ismerete. Bár az óriásoknak megvan a saját kultúrája és nyelve, talán ezekkel a módszerekkel el lehet érni, hogy kevésbé jelentsenek veszélyt a varázslókra.” Azóta sem kaptunk újabb híreket az ügyről, de egy biztos: talán új idők köszönthetnek az eddig óriásoktól rettegő faluk lakóira. 

 írta: Ercon Black

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése