Pages

2017. szeptember 30., szombat

Varázslények fesztiválja

Az év legjobban várt eseménye hamarosan elkezdődik!

Október 12 és 17 között kerül megrendezésre a millenniumi, 50. Varázslények fesztiválja, melynek szervezését a Japán Mágiaügyi Minisztérium vállalta el. A neves esemény ötévente kerül megrendezésre, ekkor azonban milliók kíváncsiak rá, mit tartogat számukra ez a különleges rendezvény.

Mint általában, idén is rengeteg előadást, illetve beszélgetést szerveznek, melyek mind valamilyen varázslénnyel, valamint az őket érintő problémákkal, kérdésekkel lesznek kapcsolatosak. Ezen felül lesznek állatbemutatók, ételkóstolók, a kis varázslókat és boszorkányokat pedig különféle játékok és vetélkedők várják.
Esténként pedig elkezdődik az igazi fesztiválhangulat, a leghíresebb varázsló zenekarokkal, jelmezes felvonulással, és sok mással.



Aki nem látott még Kappát testközelből, kíváncsi lenne, hogyan etetik a rettegett Magyar Mennydörgő sárkányokat a rezervátumokban, vagy csak látni akarj a híres „Trollok felvonulását”, annak feltétlenül itt a helye!

Közel 100 négyzetkilométernyi területen várnak a programok. És a kerek évforduló tiszteletére pár meglepetéssel is készülnek a szervezők, úgyhogy érdemes kilátogatni a messzi Japánba.

Felhívjuk azonban szíves olvasóink figyelmét, hogy bár a fesztivál maga ingyenes, a zárt térben történő programokra előzetes helyfoglalás szükségeltetik. Kérjük, hogy ezzel kapcsolatban küldjenek egy baglyot Kanka Tímeának, a Minisztérium Magyar-kínai varázskapcsolatok osztályának titkárnőjének.

0 comments:

Megjegyzés küldése