Pages

2017. november 18., szombat

Titokzatos lábnyomok a sivatagban

Pár napja érkezett egy bejelentés, mely szerint különös, és méreteiket tekintve bámulatra méltó lábnyomokat láttak a Kalahári sivatagban. A felfedezést egy Indiai varázsló, Amar Jagatap tette, aki épp repülő szőnyegével utazott át a sivatag fölött. Állítása szerint a lábnyomok egymástól nagyjából három méteres távolságra helyezkedtek el, és majdhogynem teljesen szabályos kör alakjuk volt.

„Még soha életemben nem láttam ehhez foghatót” – nyilatkozta a varázsló riporterünknek. „Olyan volt, mintha egy hatalmas elefánt lábnyomait látnám. Ráadásul a nyomok az egyik oázisnál indultak, majd egyszerre véget értek a sivatag közepén, mintha a lény egyszerűen elpárolgott volna.” 



Több kutató is a helyszínre sietett, hogy megvizsgálhassák a különleges jelenséget, azonban a nyomok nagy része eltűnt a szakértők kiérkezéséig. A megmaradtakat varázslattal rögzítették, és azóta is folynak a kutatások, illetve a találgatások velük kapcsolatban.

Mindeddig nem találtak magyarázatot a történtekre, mindazonáltal a biztonság kedvéért figyelmeztették az afrikai Mágiaügyi Minisztériumokat az esetleges fenyegetettségre.

Írta: Ercon Black

0 comments:

Megjegyzés küldése