Pages

2018. március 27., kedd

Tavaszi horoszkóp

Kos:                                                                                                                                                                A tavasz ragyogó lehetőségeket hoz, hogy személyiséged legelőnyösebb pontjait kihangsúlyozva sikereket érj el az élet szinte minden területén. Önbizalmad, céltudatosságod, a munkád iránti érdeklődésed igen sokat számíthatnak mások szemében. Érdeklődő és leleményes, az egyes számú szervező leszel közösségedben a tavasz folyamán.  

Szerelem, párkapcsolat

Dinamikusan fogadod a tavaszt, azonban a szerelemben a tűzzel játszol. Ne csodálkozz hát, ha nehézségeid adódnak. Ámor nyilával felszerelkezve, minden tavasszal lövésre készen járod a világot. Ám alaposan fontold meg, hogy érdemes-e most fejvesztve belerohanni egy új kapcsolatba, mert a már meglévőben megmaradni sokkal jobban megéri.

Pénzügyek

Szakmailag biztosan ülsz a nyeregben, tehát igazán megengedheted magadnak, hogy egy kicsit hátradőlj, és másokat is hagyj szóhoz jutni. Ezzel nemcsak jó benyomást keltesz, de még szövetségeseket is szerezhetsz. Rájuk legkésőbb nyáron még szükséged lehet, ezért nem árt megfogadni e tanácsot.

Egészség

Az utóbbi hetek igencsak kimerítőek voltak számodra. Itt az ideje, hogy tegyél valamit az egészséged érdekében is. A sport most komoly sikerekkel kecsegtet alakod formálása, közérzeted javítása szempontjából. Mottód: mértékletesen, de rendszeresen! A csillagok biztosítanak afelől, hogy érdeklődésedet nem veszíted el a kinézetedet illetően sem. Menj fodrászhoz, formáld át magad, és a kozmetikumokkal se legyél szűkmarkú. Ezek mind segítenek új énképed kirajzolásában.

Bika:
Végre teljesen új megvilágításban szemlélheted önmagad. Ezért azonban tenned is kell valamit, ám ez az időszak pontosan ennek kedvez. A tavasz felkelti környezeted figyelmét, és ez jelentősen előbbre viszi ügyeidet az élet minden területén. 

Szerelem, párkapcsolat

Akár független vagy, akár párkapcsolatban élsz, a csillagok most újból fellobbantják a szerelem perzselő lángját. Olyan érzéki vagy, hogy a férfiak nem győzik forgatni utánad a fejüket, sőt, még a lábad elé is borulhatnak. Hagyd, hogy szívedet teljesen betöltse a régi vagy az új partner iránti szenvedély.

Pénzügyek

Ebben a csillagállásban mindenki másnak kifolyna keze közül a pénz. Az anyagiakhoz való jó érzékednek köszönhetően azonban te bravúrosan úrrá leszel a gondokon. Anyagi elképzeléseidet egy kis figyelemmel meg is valósíthatod. Sőt, némi ügyességgel még tartalékokra is szert tehetsz. A kilátások ugyanis annyira kedvezőek, hogy még a nyugodt Bika is kísérletezésre adhatja a fejét. Bátorságodért jutalom lesz osztályrészed. Számos folyó ügyedet végleg lerendezheted, hogy ne álljon a siker útjában már semmi. 

Egészség

A stressz sajnos megmarad, de ha túl sok lesz, szervezeted nyak- és tarkótáji feszüléssel reagálhat rá. Vedd elején ennek egy kellemes masszázzsal, és lazító gyakorlatokkal. A csillagok állása most igencsak kedvez a fogyókúrához és a testápoláshoz. Személyes megjelenéseden is javítanod kell, természetes szépségedet kihozni, és sokkal nagyobb gondot fordítani a ruhatáradra – ez a legfőbb feladat. 

Ikrek:
Ez az évszak maximálisan kielégíti a barátkozási vágyadat, társasági életed igencsak aktív lesz. Új körökben kezdenek megismerni, sőt, még az sem kizárt, hogy egy segítő szervezettel veszed fel a kapcsolatot, és egy kevés időt karitatív munkának szentelsz. Elképzelhető, hogy a tavasz utolsó napjaira teljesen magadra találsz.

Szerelem, párkapcsolat

Ne hagyd, hogy elszédítsen a rámenősség. A csillagok kegyesek hozzád, az önteltséget azonban kerüld, mert komoly csalódás is érhet. Az igazi szerelem gyakran szinte észrevétlenül közeledik. Házasságban, vagy tartós párkapcsolatban élve most érdemes egy mindent tisztázó beszélgetésre sort keríteni, és eloszlatni a félreértéseket. Ha erre nem látsz esélyt, netán nincs hozzá kedved, akkor láss neki, és rakd le egy másik kapcsolat alapjait. A szinglik esetében a tavaszi napok a szerelmi életet hangsúlyozzák, és egy udvarlás talán még házassághoz is vezethet.

Pénzügyek

Diplomáciai érzékeddel sikerül megoldani egy régóta húzódó, kényes szituációt. Ám ne maradj meg a szavaknál: a szerencséhez vezető út céltudatos tettekkel van kikövezve… A kemény munka számodra gyógyszer, ne csodálkozz hát, ha valaki munkamániásnak nevez.

Egészség

Fittebb vagy, mint eddig bármikor, és ennek köszönhetően vállalkozó kedved is megnövekszik. Ideális időszak ez az erőgyűjtésre, de ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene húzódnod. Baráti körben tudsz a legjobban ellazulni. 

Rák:
Utazás, kirándulás, izgalmas mozgolódás, túrák és országjárás a fő program a tavasz kezdetétől fogva. Az otthoni ügyek most gördülékenyen intézhetők, a csillagok maximális erőt és dinamizmust kölcsönöznek neked, hogy ne találj akadályt utad során. A tavasz vége a megoldó szakasz lesz, amikor is kizárhatsz minden olyan dolgot, munkát, feladatot az életedből, amely nem a sikeredet szolgálja – az élet minden területén.

Szerelem, párkapcsolat

Ezekben a napokban iktass be egy kis pihenőt, és fordulj befelé. Most rájöhetsz arra, hogy mi akadályozott meg eddig abban, hogy az igazi szerelem utáni vágyódásod valóra váljon. Ha sikerül megoldanod ezt a talányt, a csillagok üzenete szerint romantikus percekre számíthatsz. Május ugyanis a szerelemé és a szexé. A boldogság tehát már az ajtódon kopogtat – csak be kell engedni.

Pénzügyek

Kivárni vagy cselekedni? Nem tudod eldönteni, hogy mit is kellene tenned. Mégis el kell határoznod magad, különben mások fognak helyetted döntést hozni. Eredményeiddel nem vallasz szégyent, és a plusz jövedelmet is megszolgáltad. Bíznod kell tehát magadban, ugyanakkor nem árt, ha kérsz is. Magától ugyanis nem fog az öledbe hullani a szerencse, no meg az elismerés. Barátság, főleg a munka kapcsán, a közösségi tagságoddal járó előnyök várhatók májusban.

Egészség
  
Tudatosan használd a tavaszt a regenerálódásra, mert nyáron igencsak nagy lesz a hajtás. Szánj végre önmagadra is elegendő időt, és ne hagyd, hogy elnyomjanak, kihasználjanak. Május az egészséged terén javulást, illetve tökéletesedést is hoz. 

Oroszlán:
Ha elegendő önbizalommal rendelkezel, nem kell semmitől tartanod, és kényelmesen hátradőlve élvezheted a tavaszt. A barátság és a szerelem hava: május.

Szerelem, párkapcsolat

Sürögnek-forognak körülötted a csillagok. Ez érdekes találkozásokat ígér, de ha már elkötelezted magad, maradj meg a régi kapcsolatban, hiszen partnereddel tökéletes párost alkottok.

Pénzügyek

Míg korábban a csillagok rövid pórázon tartottak, most végre örülhetsz. Szerencsecsillagod fényesebben ragyog, mint valaha. Remek pénzkereseti lehetőségek kínálkoznak, és megvalósíthatod régóta dédelgetett álmodat is. de azért a túlságosan csábítónak hangzó ajánlatokkal szemben legyenek fenntartásaid! Ez az időszak tehát az újításoké, a takarékosságé és a befektetéseké. Pénzügyeidet április végén intézheted a legsikeresebben.

Egészség

Használj ki minden napsugarat, és menj ki a szabadba. Az oxigén és a friss levegőn végzett mozgás ugyanis óriási pluszt jelent egészséged szempontjából. A tavaszi hónapokban különösen sokat érhetsz el egy vitaminokban gazdag diétával.

Szűz:
A tavasz előrehaladtával a takarékosság a fő cél, a befektetések, az utazás és a tervezgetés. Május a változások hava lesz, az utolsó napok pedig a helyi ügyeké, a tanulmányoké, a munkáé. Az utazásnak is a május kedvez.

Szerelem, párkapcsolat

Ha tartós párkapcsolatban élsz, bizton számíthatsz partnered hatékony segítségére. De csak akkor, ha egyértelműen kifejezésre juttatod kívánságodat. Ha azonban szingliként tengeted mindennapjaidat, akkor áprilisban meglelheted azt az erős vállat, amelyre támaszkodni lehet. Csakhogy nem árt az óvatosság, mert ez a típus érzékenyebb, mint amilyennek látszik.

Pénzügyek

Csúcsformába lendülsz, és bármilyen posztra állítanak, minden feladattal megbirkózol. És ahol sok a tennivaló, ott sokat is lehet keresni. Ne hagyd magad azonban becsapni! Ha valaki érti a dolgát, akkor a babérokat is le kell aratnia. Akkor se add fel, ha ez akadályokba ütközik – fő az állhatatosság és a kitartás. Sokat kereshetsz, ha hírnevedet kihasználva próbálsz előrébb és feljebb jutni májusban. Mind pénzben, mind elismerésben bővelkedő időszak vár rád.

Egészség

Gondolj végre saját magadra is! Sajátíts el valamilyen lazító technikát, és egészséged érdekében végezz masszázzsal egybekötött méregtelenítést, salaktalanítást. Ez most nagyon fontos lenne szervezeted számára. 

Mérleg:
Az elosztás, az együttműködés, a közös pénzügyek, a partnerkapcsolatok (szerelmi és üzleti egyaránt) kerülnek előtérbe a tavasz folyamán. Egyre jobban érik a helyzet egy szép sikerre, amely takarékosság, befektetések, de mindenek előtt kemény munka révén érhető el. Ami az utazást illeti, a munkáddal kapcsolatos utakra kerülhet sor április végén, május elején.

Szerelem, párkapcsolat

Már a következő hetekben érhet valami kellemes meglepetés. Még az is megeshet, hogy kedvesed végre megérti, hogy nem elég, ha az évfordulótokra piros rózsákat hoz. Abban az esetben is váratlan odaadásra számíthatsz, ha szingli vagy. Talán éppen álmaid hercegétől? Tavasszal minden kiderül.

Pénzügyek

Ügyesen mozogsz az élet útvesztőiben, biztos érzékkel kerülöd el a csapdákat és a buktatókat. Ne búslakodj, ha úgy látod, hogy egy kicsit kiürült a pénztárcád, inkább követeld vissza azt az összeget, amit kölcsönadtál. Ha most nem jut eszedbe, előfordulhat, hogy sohasem látod viszont. Érdekes állásajánlat vagy megbízás van a láthatáron.

Egészség

A táplálkozási „bűnökre” most egy kicsit érzékenyebben reagál a szervezeted. Ajánlatos néha egy-egy lé- vagy gyümölcsnapot beiktatni. Emellett ügyelj arra, hogy szépséged érdekében eleget aludj. Tested kényeztetésével és ápolásával egyébként a lelkedet is kellőképpen gondozod. 

Skorpió:
Tavasszal végképp saját irányításod alatt tudhatod önmagad, tudni fogod, mikor, mit tegyél, és hogy mire van leginkább szükséged. Bármerre indulsz is az életben, sikerek kecsegtetnek. 

Szerelem, párkapcsolat

A szerelmi életed teszi boldoggá ezt a tavaszt. Bár szerelmi téren nem szívesen kötsz kompromisszumokat, ne mutatkozz hajthatatlannak! Türelemmel és gyengédséggel megszerezheted a főnyereményt. Legyen az régi vagy új kapcsolat, május hava az elsöprő szenvedélyek időszaka lehet.

Pénzügyek

Öntudatosan veted a jövőbe tekintetedet, végre úgy érzed, hogy komolyan vesznek. És ami a múltban történt? Spongyát rá! Most vagy soha – ez legyen a mottód tavasszal. Üzleti partnereid, munkatársaid szilárdan segítenek neked abban, hogy minél zökkenő mentesebben érj el sikereket. Késő májusban még arra is van esélyed, hogy egy szép kis pénzösszeg üti a markodat. Ha előrelépsz a ranglétrán, még idejében fejezd ki háládat annak, aki a segítségedre volt, mert néhány hét múlva megeshet, hogy megint támogatásra szorulsz.

Egészség

Használd ki a langyos tavaszi levegőt, és iktass be egy lélegzetvételnyi szünetet. Kerüld a végleteket, táplálkozz egészségesen és rendszeresen végezz testmozgást. Nyereséged származhat az étrendbeli változásokból is, és ezzel rendbe hozhatod egészségi állapotodat. Ha valami bajt észlelsz magadon, alkalmazz elsősorban természetes gyógymódokat. Tested most különösen hálás lesz mindenfajta kényeztetésért. 

Nyilas:
Egészségi állapotodat tökéletesítheted, és a munkában is sikert érhetsz el, ha jó a hozzáállásod. Hiába kerül reflektorfénybe a párkapcsolat és a szex, ezen időszakban komoly sikereket hoz a konyhára, ha megfelelően mérlegelsz, és állsz hozzá a dolgokhoz.

Szerelem, párkapcsolat

A tavaszt szerelemmel kezded. Bármit is kívánsz a szerelmi életben, azt megkapod, ha bízol a szerelmedben, és persze önmagadban. Akár kalandokról, akár a házasság békés kikötőjéről álmodozol, mintha minden kívánságod varázsütésre teljesülne. A konstelláció ideális ahhoz, hogy régi partneredbe ismét beleszeress, vagy flörtölés közben érezd a jól ismert bizsergést, ami hatalmas önbizalommal tölt majd el.

Pénzügyek

A Nyilas optimizmusát mindig az eredmények igazolják. Minden sikerül most, amibe csak belefogsz, szerencsés időszak ez, amely tartós haszonnal kecsegtet. Azonban ne csak egyedül dolgozgass, szép csendesen, hagyd, hogy tudásodból mások is profitáljanak. Ebben az időszakban néhány „látomásod” is megvalósulhat. A szerencsét nem kell messze keresned, hiszen itt van a közelben, csak ki kell nyújtanod érte a kezedet.

Egészség

Lendületed mesébe illő! A stressz most még hírből sem ismered, illetve abból is inkább pozitív energiákat merítesz. Azért vigyázz, hiszen tudod jól, ha túl sokat akarsz, hamar kimerülsz. Itt az ideje egy kis pihenőt tartani. 

Bak:
A tavasz előrehaladtával a családod és otthonod kerül reflektorfénybe. Jelenleg fő örömforrást a szeretteiddel való együttlétben találhatsz, de a baráti kapcsolatok is élvezetessé teszik életedet. 

Szerelem, párkapcsolat

A múltban nagyon sok időt elvesztegettél, és úgy néz ki, hogy ennek köszönhetően magánéleted kudarcba fulladt. Nos, ez most megváltozik. A konok egyedülállókra is romantikus órák várnak. Akár most váltál el, akár hosszabb ideje tengeted magányosan napjaidat, szinte biztos, hogy tavasszal nem maradsz társ nélkül. Május ugyanis beragyogja a szerelmi életedet, és csodálatos változásokkal, lehetőségekkel lát el.

Pénzügyek

Várd csak ki a végét! Bizonyos problémák akkor is megoldódnak, ha nem teszel éppen semmit. A távolból ráadásul jobban megőrizheted rálátásodat, és azt is megtudhatod, hogy kiknek a segítségére számíthatsz. Pénzügyi kérdéseid április közepén rendeződnek. Sőt, arra is lehetőséged adódik, hogy kiszűrd az olyan munkákat, amelyek nem vezetnek sikerre. Május végére igyekezz végezni feladataiddal, de ne hanyagold el életed más területeit sem.

Egészség

Akármilyen nagy is a sürgés-forgás körülötted, kitartóan pihensz. Energiád, kitartásod talán pont ennek köszönhető, és ez csodálatra méltó. Dacolsz minden ellenségeskedéssel szemben, mindenki szeret, mindenkinek szüksége van rád – és valljuk be, ezt élvezed is. kényeztesd és jutalmazd is meg magad, főképp a testedet, mert megérdemli. 

Vízöntő:
Idén tavasszal a helyi ügyek, a kommunikáció, a rövid utazások, a hobbik és a tanulmányok kerülnek előtérbe. A hosszú utak és a hosszú távú tervek április végén válnak fontossá. Ha odafigyelsz a bolygók kínálta lehetőségekre, az időszak végére új megvilágításban fogod látni, mi az, ami jó, illetve amin változtatnod kellene annak érdekében, hogy előrébb juss. 

Szerelem, párkapcsolat

Ki meri azt állítani, hogy a Vízöntő nem lehet hűséges? Az elkötelezetteknek partnerük meglepetéseket tartogat – lángra lobban a parázs. A szingliknél pedig új, romantikus színezetet kaphat egy régi, talán plátói kapcsolat. Május csodálatos szerelmi hónap lesz, tele lehetőségekkel, forró, boldog pillanatokkal és a boldogság minden örömével.

Pénzügyek

Mindig egy kicsivel előbbre jársz, mint a többiek. Még ha mások a fejüket rázzák is, a végén úgyis neked van igazad. A szakmai kihívásokból most sincs hiány. Alaposan gondold azonban át, hogy melyik ajánlatot fogadod el. Nem lenne túl jó, ha döntésed során a pénz játszaná most a főszerepet.

Egészség

Bármennyire nehezedre esik is, ajándékozd meg testedet-lelkedet rendszeres törődéssel. Pihenj, aludj eleget, táplálkozz egészségesen, és gyakrabban szakíts időt a regenerálódásra. Erre ugyanis mindenkinek – még az örökké élénk Vízöntőnek is – nagy szüksége van. 

Halak:
A tavasz folyamán a pénzügyeid lesznek a legfontosabbak. Ekkor jön össze minden úgy, hogy végre hátradőlhetsz, és élvezheted a madárcsicsergést. Április vége felé zöld lámpát kap az utazás, és személyiséged is ekkor lesz érdeklődésed középpontjában. Siker koronázza minden erőfeszítésedet – a lényeg az, hogy sohase nyugodj le, mindig csinálj valamit.

Szerelem, párkapcsolat

Valószínű, hogy eddig nem a megfelelő férfiakhoz vonzódtál. Mostantól minden másképp lesz. Ha még mindig az ideális partner után kutatsz, ezúttal szerencsével jársz. A csillagok olyan pasit küldenek feléd, aki éppen olyan gazdag fantáziájú, és gyengéd, mint te. 

Pénzügyek

Figyelmes, tapintatos, együtt érző és szerény vagy, ezért fennáll az a veszély, hogy a többiek elhalásszák az orrod elől a legjobb dolgokat. Bízz önmagadban, lépj ki mások árnyékából. A csillagok erőteljes támogatásával most sokkal céltudatosabban tudod képviselni érdekeidet, mint eddig. Ha dicsérnek, ne szerénykedj.

Egészség

Most sokkal inkább ki vagy téve a hangulatingadozásoknak, mint a többi csillagjegy képviselője. De ha biztonságban vagy, ennek ellenére kitűnően érzed majd magad. Feltétlenül gondoskodj azonban a megfelelő vitamin-bevitelről, és tested-lelked karbantartásáról. 

Írta: Hajnal Lavender. Solaris

2018. március 26., hétfő

Félig fej nélküli Nicknek sikerült!


Kedves Olvasóim, 

Nagyszerű hírrel szolgálhatok azoknak akik valamilyen módon figyelemmel kísérték, vagy ismerik Sir Nicholas de Mimsy-Porpington kísértet - más néven Félig fej nélküli Nick történetét. Miszerint Sir Nicholas már hosszú hosszú idő óta minden évben jelentkezett a fejvesztett futamba, de ezidáig folyamatosan elutasították, hisz a becenevéből adódóan is látni csak félig fej nélküli. Ám ez év januárjában a fejvesztett futam megrendezői módosítottak a szabályokon, és nem csak a fej nélküliek vehetnek részt, hanem azok is, akiknek legalább 70%-ban elválik a feje a testétől. Sir Nicholas így végre sikeresen jelentkezhetett a fejvesztett futamra, és már javában edz, és készül rá.

Bár azt nem tudom egy kísértet pontosan hogy is tud edzeni, és ez a futam pontosan hogy is néz ki, de ha Sir Nicholasnak ennyire fontos ez a verseny, akkor biztosan nagyon jó lehet. Megpróbáltam interjút készíteni vele, de annyira elfoglalt, és lelkesen készül, hogy jelenleg arra sincs ideje hogy a Véres Bárót szemmel tartsa, és estlegesen megfékezze ha zűrt csinál. Én innen is üzenem Sir Nicholasnak hogy Hajrá!!, és sok sikert, szerencsét a fejvesztett futamhoz!

Írta: Hajnal Lavender, Solaris