Pages

2018. május 26., szombat

Interjú a pálcakészítővel


Kedves Olvasók! 

Ma ismét kilátogatunk az Abszol útra, ahol az öreg Mr.Benhardt-tal készítünk interjút. Mr.Benhardt üzlete pontosan kétszáz éve épült, így biztosan tőle származnak rokonaitok pálcái. Ez idő alatt varázslók, boszorkányok ezrei fordultak meg itt, amire az öregapó még mindig emlékezik. 

Roland: Melyik iskolában tanult? 
Mr.Benhardt: Gyermekkoromban a Lastdale iskola diákja voltam, ahol kitűnő eredménnyel végeztem. 
Roland: Merre található ez az intézmény? 
Mr.Benhardt: Írország területén. 
Roland: Mi célból érkezett hazánkba? 
Mr.Benhardt: Az itt élő rokonaim hívtak meg, az ő kérésükre érkeztem. Megszerettem ezt az országot, itt akartam létrehozni a boltomat. 
Roland: Mindig az volt az álma, hogy pálcakészítő legyen? 
Mr.Benhardt: Gyermekkoromban auror szerettem volna lenni, de hamar rájöttem, hogy ez a hivatás nem nekem való, ezért váltottam. 
Roland: Milyen fákból készít pálcákat? 
Mr.Benhardt: Leginkább a Magyarországon megtalálható fákból készülnek a pálcák. Leggyakrabban égerből, akácból, kőrisből és almából. 
Roland: Melyek a kedvenc alapanyagai? 
Mr.Benhardt: A kedvenc alapanyagom az almafa mellett, a véla haj, amely a feleségemre emlékeztet, aki eléggé zsémbes fehérnép volt.
Roland: Mit gondol a varázspálcákról? 
Mr.Benhardt: Minden egyes varázspálca egyedi: saját jellemét a készítésére használt fa, és a mag alapanyagát adó lény határozza meg. Sőt, attól a perctől fogva, hogy a pálca megtalálta megfelelő gazdáját, nem csak tanítja partnerét, de ő maga is sokat tanul tőle. 
Roland: Fontosnak találja a fákat őrző bólintérek munkáját? 
Mr.Benhardt: Igen. A levelek közt fészkelő bólintérok, ugyanis a különleges fákat választják otthonuknak. 

írta: Roland Potter, Caminus

Boldog Halálnapot!

Te mit tennél, ha minden napod ugyanolyan lenne és a végén várnod kéne, hogy ki öl meg?

Tree (Jessica Rothe) egy egoista és nagyszájú tini lány, aki szinte minden fiú ágyában megfordult már. Egy átlagos egyetemistának tűnhet, akit elég sokan utálnának. Mégis egy valami nem stimmel. Tree a születésnapján egy idegen fiú szobájában ébred, másnaposan. Figyelemre se méltatva egyéjszakás kalandját el is viharzik és még aznap este egy másik buliba igyekszik. Azonban egy maszkos idegen végez vele. Tree viszont nem a fényben köt ki, újra az ismeretlen fiú szobájában ébred. Csakúgy, mint tegnap. Tree először egy szokatlan déja vu-ként tudja le, de a furcsa érzés nem múlik el. Meghal, újra és újra. Aztán felébred, újra és újra azon az átkozott szülinapján. 

A lány egyre jobban érzi, hogy kezd megőrülni. Segítséget kér egyéjszakás kalandjától, Cartertől és megpróbálják megoldani ezt a furcsaságot. Treenek viszont, minden egyes nap meg kell halnia, hogy közelebb kerülhessen gyilkosához. Vajon szabadulni tud ettől a rémálomtól? A film nem igazán mondható horrornak, mégis megmarad az a kényelmetlen érzés. A főhős számtalanszor meghal, mégis egy idő után hozzászokunk, szóval ha kifejezetten horrora vágysz, ne ezzel kezd. A film mintha inkább a poénokra koncentrált volna, amik annyira ütősek nem is lennének, mégis abban a helyzetben képes megnevetetni minket. 

A filmbe merülve inkább egyre jobban átérezzük főhősünk problémáit és vele együtt próbáljuk megoldani az ügyet, hogy vajon ki is lehet az a maszkos fickó. Ebben pedig a film remekül tette a dolgát. A film végére pedig az addig unszimpatikus főszereplő is hatalmas változásokon megy végbe, ami érthető is a történtek miatt, és egyre szerethetőbbé válik.
 
Összefoglalva szerintem egy remek filmet raktak össze, ami megfelelő szórakozást nyújthat nekünk.

írta: Bessy Whitefall Caminus 1.évfolyam

Szemtől Szemben! I. Interjú Bogoly Bertivel



"Azokkal vigyázz! Nem véletlenül hívják mindenízűnek - tényleg mindenféle ízűt beletesznek. Vannak köztük normálisak: csokis, mentolos meg lekváros, de akad spenótos, májas és pacalos is. George mesélte, hogy egyszer egy kísértet ízűt is talált." - idéztem Ronald Weasley-től. 

De vajon tényleg bármilyen ízű drazsét találhatunk? Az örök sláger és a gyerekek nagy kedvence a szóbanforgó Mindenízű Drazsé. Feltalálóját Bogoly Bertit fel tudtam keresni és szerencsémre beleegyezett, egy interjúba is. 
Mr. Bogolyt nagyon mókás és örökké mosolygós embernek ismertem meg. Lássuk, vagyis olvassuk a beszélgetést: 

- Berti, meséld el kérlek drazséd feltalálásának történetét! 
- Áááh ez egy elég vicces mese! Az alap tervem az volt, hogy egyes finom ételek, mint például a Tökös derelye ízét kisebb drazsékba varázsolom át. Feleségem, viszont pont akkor szedte össze a szennyest és véletlenül egy koszos zokni is belekerült az ételek közé amit óvatlanságból belevegyítettem az egyik édességbe. A többi, pedig már történelem! 
- És mit szóltál ahhoz, hogy a Csoki Békás kártyák egyikén a te arcképed is láthatóvá vált a napokban? 
- Nagyon meglepett, hogy az egyik nap baglyom, egy Csoki Békás logóval ellátott levelet dobott le elém. A benne lévő papíron, pedig ott díszlett a már kész kártyának a nyomtatott verziója. Hatalmas nagy büszkeség számomra, mivel olyan nagy varázslók mellett találhatnak meg már a gyerekek, az édességek mellett, mint Merlin, Harry Potter, Hermione Granger, Ron Weasley, vagy akár a legbölcsebb Albus Dumbledore. 
- Mit szólsz hozzá, hogy a legjobb ételek és édességek kategóriában jelöltek téged és a Mindenízű Drazsét a legrangosabb Magic Awards-ra? 
- Egyszerűen hihetetlen!! Nagyon köszönöm a jelölést. Már magában, hogy elmehetek egy nagy öröm, és nem is számít hányadikak leszünk cukorka gyermekemmel! 
- Melyik volt a legkellemetlenebb ízű drazsé amit valaha is bekaptál? 
- Egyértelműen a bánat ízű, melytől napokig, szomorú voltam. 
- Bánatos édesség? Ez ha jól tudom már a következő generációs drazsé ízek közé tartozik! Sokan, köztük én sem tudunk túl sokat erről. Kérlek mesélj róluk! 
- Igazából ez még meglepetés lenne, de ha jól tudom a legújabb Szombati Boszorkány pont egy nappal később jön ki mint a második generáció szóval nincsen aggódni valóm. Tehát ezek az édességek érzelmekkel lesznek teli, ha fogalmazhatok így. Úgy értem, hogy meglepődéstől kezdve örömön át mindenféle érzés megtalálható lesz. Hatását egy nehezebb varázslattal fogjuk elérni, hogy mindenkinek olyan, ízű legyen, amitől speciál vidám, vagy meglepett lesz. 
- Nagyon érdekesen hangzik! Esetleg más újdonság nem várható a közeljövőben? 
- De, a drazsék különböző más és más színárnyalatú dobozt fognak kapni, illetve készülünk egy pár új nyári ízzel. 
- Szuperül hangzik, már szerintem mindenki izgatott várja! Megkérdeztem, azt hogy mi volt a legrosszabb, de vajon melyik a kedvenc drazsé ízed? 
- Fú ez most, igen nehéz kérdés, de talán a gyümölcs ízűek. Közölük is a Barack és az Eper. 
- Utolsó kérdés, mit üzensz az olvasóknak? 
- Legyetek mindig vidámak, és ha jót akartok ne kóstoljátok meg a fekete színű drazsékat!! 
- Köszönöm Berti, egy hatalmas élmény volt veled beszélgetni! 
- Részemről a megtiszteltetés! 

Köszönöm, hogy elolvastátok! Legközelebb mint ígértem a Más tájakon sorozat Bosznia-Hercegovina részének második, és egyben befejezés érkezik! Addig is jó időtöltést kívánok mindenkinek a konyhában! 

írta: Lorcan Moon, Caminus


Új tervek a Szellemszállással.


Kedves Olvasók! 

A Szellemszállásnak új tulajdonosa lett, aki azt tervezi hogy a méltán híres házat egy szellem járta panzióvá alakítaná át. Tervei közt szerepel az is, hogy a vendégek részére különféle rémisztő show-kat szervezne. Maga a ház állapota viszont kora miatt eléggé düledező, és veszélyes, viszont ha átépítik akkor már nem a régi formájában köszöntené a vendégeket, és elveszítené azt a képet amit a Szellemszállás nyújtott. Információim szerint egy tudós, és varázsló csapat állt össze az okból, hogy valami bűbáj, és varázslat segítségével tegyék biztonságossá a házat, úgy hogy jelenlegi kinézetét, és állapotát meghagyják, de közben az állapotán mégis ezekkel a bűbájokkal, és varázslatokkal nagyban javítanának. 

Ha a hír igaz, már a Szellemszállás melletti városban van ez a felkért csapat, és nagyban dolgoznak a megoldásokon. Kíváncsian várjuk az eredményt. Az biztos a környék turisztikai forgalmát erősen megnövelné a hely panzióvá alakítása. Ha sikerül és megnyit a panzió, akkor tájékoztatom a kedves olvasókat a történésekről. 

Írta. Hajnal Lavender. Solaris

2018. május 20., vasárnap

Más tájakon! I. Bosznia-Hercegovina I.


   
Más tájakon sorozatom részeiben, a világ különböző országainak, és annak varázslóinak hagyományos ételeit szeretném bemutatni nektek. Érkezzen tehát az első rész, melyben Bosznia-Hercegovinába foglak titeket elkalauzolni. Ez a harmadik napom itt Szarajevóban, Bosznia-Hercegovina fővárosában. 

A hely gyönyörű, tele sétálóutcákkal ahol hemzsegnek az idegen nyelvű varázslók és boszorkányok. Egyes részeken káprázatos kovács munkák kaphatóak, melyek odavonzzanak, minden tekintetet. Meghallgathattam már egy müezzin énekét és ihattam már a karsztvizű szökőkútból, melyből a helyiek szerint, ha fogyasztunk, visszatérünk még Szarajevóba. 

A zeg-zugos városban, azonban rengeteg éttermekkel teli utca is megtalálható, melyekből csak úgy áradnak az ínycsiklandozó illatok, hívogatva a turistákat. Tegnap délelőtt volt szerencsém megkóstolni egy helyi finomságot, a burek-et. A spenótos és húsos ízesítésű étel pillanatok alatt elfogyott! Jöjjön, hát az első bosnyák étel amit bemutatok: 

HÚSOS BUREK

Egy húsos burek hozzávalói 4 adaghoz:

- 1 vöröshagyma
- 1 kg darált sertéshús
- 1 csomag réteslap
 - 6 db tojás
 - 3 dl tejföl
 - 1 dl tej
 - 1 dl ásványvíz
 + Só, bors ízlés szerint.

Elkészítés menete: 
1. A hagymán megdinszteljük a darált húst, borssal megszórjuk. 
2. Egy tepsiben a réteslappal kezdve rétegesen lerakjuk a hagymás húst, réteslap legyen felül. 
3. Kockákra vágjuk. 
4. Robotgéppel összekeverjük a tojásokat a tejföllel, hozzáadjuk a tejet, az ásványvizet, olajat, sót. 
5. A tejfölös szószt ráöntjük a burekra. 
6. Erős tűzön 30-35 percig sütjük. -sütési hőfok: 200°C -sütési mód: alul-felül 

Köszönöm, hogy elolvastátok cikkem, találkozunk legközelebb is mikor a baklava rejtelmeibe foglak titeket bevezetni. Addig is jó időtöltést kívánok a konyhában. 

írta: Lorcan Moon, Caminus

Tréfálkozó bájital


Kedves Boszi olvasók! 

Mint már múlthéten említettem, ma tréfálkozó bájitalt, illetve egy varázsszert készítünk. Varázslatra, s üstre fel!
Először is vegyünk elő egy kis ónüstöt, és töltsünk bele 2 liter vizet, és rakjuk tűz fölé melegedni!

Hozzávalók: 
 -1 kis fiolányi csiganyál
-3 hamvas szeder
-5 szál puffskeinszőr
 -2 hernyó
 -1 porrá őrölt rókafog

Elkészítés: A már felrakott vizet fél órán át melegítjük. A forró vízbe beleöntjük a csiganyálat, majd rögtön megkeverjük. Az üst tőlünk legtávolabbi felébe helyezzük a kanalat, és magunk felé húzva azt, megkavarjuk a főzetet. De ne felejtsük el, CSAK magunk felé keverjük! Ezt a mozzanatot ötször ismételjük meg. Ezután a főzet besűrűsödik.
Belevágjuk a 3 hamvas szedret, illetve a hernyókat. Újra megkeverjük, csak úgy, mint az előbb. A lé színe ekkor lilás-bordós színt ölt, és finom szeder illatot áraszt. Beledobjuk a puffskein szőrét, majd utolsóként hozzáadjuk az illatozó főzethez az őrölt rókafogat. Ha ezt is megtettük, akkor az üstöt, a benne lévő sűrű lével együtt lehűtjük.
A főzetet egy kis citromlével felhigítva pohárban kell feltálalni a kiszemelt 'áldozatnak'. Amint belekortyol a finom illatú, hűs italba, elakad a hangja, és pontosan a következő holdtöltéig nem is jön vissza.
Ez a varázsital pontosan egy hónapig használható fel, az elkészítéstől számítva.

A következő receptünk elkészítése után egy olyan varázsszert fogunk kapni, melynek elfogyasztása után az illető azt fogja érezni, mintha apró tűzijátékok kelnének életre a hasában. Persze ez használható óráról való meglógásra is! ;D

Hozzávalók:
-egy sikló leháncsolt bőre
-2 cl kígyóbor
-1 gyömbér
-1 fwooper tolla
 -½ csepp lubalug méreg

Elkészítés: 1 dl vizet öntünk az üstbe, majd hozzáadjuk a kígyóbort, és a tűzre rakjuk. 10 perc melegítés után a siklóbőrt és a fwooper tollat beledobjuk a főzetbe, majd az óra járásával ellentétesen hét és félszer megkeverjük a főzetet. A sikló bőre magába szívja a nedvességet, ezáltal sűrű, darabos levet kapunk.
Ekkor levesszük a tűzről az üstöt, és egy másik edénybe leszűrjük a benne lévőket. Külön tálba rakjuk a sűrű siklóbőrt, és külön a levet. A léhez hozzáöntjük a lubalug mérget, és jól összekeverjük az egészet. Ezután a siklóbőrt és a levet jól összemixeljük, és hozzáadjuk a gyömbért. Ha jól dolgoztunk, akkor egy masszát kell kapnunk.
Ebből apró golyókat készítünk, majd megsütjük őket. Pontosan olyanok lesznek, mint a forró gyömbéres sütik, amiket a mama szokott csinálni karácsonykor.
Ezek kb. 1 hétig használhatóak fel.

Köszönöm a figyelmüket, jövöhéten is várom önöket!
 Akkor szépségápolási termékeket készítünk! További varázslatos hetet! /*

írta: Rosalita Grime, Caminus

Támadás alatt az örökösödési törvény


A héten a Wizengamot teljes ülés előtt tárgyalta Lord Ravensmoor törvényjavaslatát, amely a házasságon kívül született gyerekeket zárná ki az öröklésből. A javaslat hátterében valószínűleg személyes okok állhatnak: a nemrég bevezetett rendszer, ami a mugli árvaházakban élő fiatal varázslókat és boszorkányokat juttatná el a legközelebbi rokonaikhoz a pletykák szerint megtalálta Lord Ravensmoor eddig ismeretlen lányát. Bár a hírek valóságalapjáról nem tudunk nyilatkozni, az mindenesetre biztos, hogy napokban megkezdte a nyolc éves Adelaide örökbefogadását, illetve ha valóban a lányáról van szó, az öröklési rendben megelőzi Lord Ravensmoor legidősebb törvényes gyermekét, a hatéves Edmundot. 

A mágikus öröklés azonban, mint tudjuk, bonyolultabb egy végrendeletnél. A legtöbb ősi családban a vagyonon és nemesi címen kívül a családi mágia is a legidősebb gyerekre száll, a végrendelettől függetlenül. A múltban ez többször is generációkon át húzódó viszályhoz vezetett, melyet végül gyakran a két ág újraegyesítésével oldottak meg. Mágikusan kitagadni a családból az örököst ugyanis lehetetlen a beleegyezése nélkül, mivel a családi mágiáról csak önkéntesen lehet lemondani. Lord Ravensmoor törvényileg kívánja a házasságon kívül született örökösöket arra kötelezni, hogy a családi mágiát továbbadják első törvényes testvérüknek, ezzel megelőzve a családon belüli viszályokat. Azonban, ahogy Ms. Beatrice Homesteader (aki maga is házasságon kívül született) rávilágított, a javaslat ellentmond annak az 1947-es törvénynek, ami szerint minden mágusnak jogában áll birtokolni minden veleszületett képességet, amennyiben azt törvényes keretek között használja. Ez a törvény az Európában 1945-1949 között elkövetett feketemágikus képességekkel rendelkező, törvénytisztelő állampolgárok ellen elkövetett támadásokra válaszul hozta meg a Wizengamot. 

A törvény hatályba lépését követő öt évben számos nagy múltú máguscsalád költözött hazánkba, akik azóta is társadalmunk hasznos és megbecsült tagjai, többen közülük a politikában is aktívak – ide tartozik például Mr. Duncan Wintner, a Wizengamot egyik tagja. Bár Lord Ravensmoor váltig állította, hogy a javaslata nem minősül született mágikus affinitás szerinti diszkriminációnak, a Wizengamot végül öt szavazattal elutasította azt. Úgy tűnik, a tagok többsége egyetért Lady Dowlinggal abban, hogy a probléma a legkönnyebben úgy orvosolható, ha a fiatal házasok nem lépnek félre. 

Írta: Morgan Knightley, Arcanus

Gilderoy Lockhart


Kedves Boszi olvasók! 

Köszöntök mindenkit! Mai témánkat Gilderoy Lockhart adja. Gilderoy Lockharttal közelebbről Harry Potter második évében ismerkedhetünk meg. A varázsvilág persze már ezelőtt is ismerte, szinte sztárként tartották számon. Lockhart professzor rendkívül sok, szinte már hihetetlen tetteket vitt véghez. Persze-mint később kiderült-, eme cselekedeteket nem is ő végezte el. Gilderoy mintegy történetgyűjtőként szerepelt ebben az egészben. Persze ezt Albus Dumbledore nem tudhatta, amikor felvette őt tanárnak, csak úgy, mint mások sem. 

Lockhart professzor tökéletes példája azon tanároknak, akik nem tudtak semmit, így a diákoknak szinte maguktól kellett tanulniuk. Nem is okolhatjuk ezért, hiszen egy olyan csodás külsőért meg kellett dolgozni, így aztán nem meglepő, hogy nem volt ideje felkészülni a tanórákra. Lockhart professzornak valószínűleg saját szobája volt a Roxfortban, csak a ruhái tárolására. A professzornak, talán makulátlan kinézete, talán hősies kiállása miatt, de nagyon sok rajongója volt. De kik is az igazi rajongók? Hát azok, akik tudják, mi Gilderoy Lockhart kedvenc színe, étele...stb. Lockhart prof. már az első óráján közvéleménykutatást végzett, kik is az igazi fanjai. Persze Hermione Granger ezt a tesztet is hibátlanra írta. Vajon erre a felmérésre is készült, vagy tényleg Lockhart professzor rajongója volt? Gilderoy Lockhartot-mint tudjuk-, „sajnos” baleset érte. Azóta is a Szent Mungó lakója, hisz sajna amnéziás lett. 

Ámde, hogyan is került a Szent Mungóba? Ugyebár a Titkok kamrájának felnyitása idején került a Roxfortba. Miután több diákot is megtámadt a Baziliszkusz, Dumbledore megkérte Lockhartot, hogy derítse ki, mi történik, és győzze le a szörnyet, ami a gyerekekre támadt. Persze Gilderoy még akkor sem vallotta be, hogy csaló. Inkább 'elvállalta' a feladatot, majd a szobájába menve visszavonulót akart fújni, de Harry és Ron sikeresen megakadályozták ebben. Ámde ha sok mesét olvasunk, akkor tudhatjuk, hogy a rossz mindig elnyeri méltó bűntetését: így persze Gilderoy Lockhart is megkapta a magáét. Egy rosszul elsült varázslat, vagy inkább egy rosszul működő pálca miatt a Mungóban kötött ki. 

Persze Lockhart még mindig örülhet: a rajongói megmaradtak, ők nemigen tudnak semmit az állapotáról, és a hazugságairól. 

Köszönöm szépen a figyelmet! Jövő héten ismét várom Önöket a következő cikkemmel! 
Akkor Remus Lupinról (pálcát emel! /*) olvashatnak! *
Addig is varázslatos hetet* 

írta: Rosalita Grime

2018. május 18., péntek

Interjú a csodaboltossal

Kedves Olvasók!

A mai nap folyamán kitérőt teszünk és ellátogatunk az Abszol útra. Ugyanis azt a hírt kaptuk, hogy egy Mugli Csodabolt nyílt. Induljunk hát, ismerjük a tulajdonost és az ott kapható árukat.

Roland: Üdvözlöm Mr.Vinestein! A Grácia Roxfort iskolaújságjának szerkesztője vagyok, interjút szeretnék készíteni Önnel, amennyiben ez lehetséges.
Armand: Üdvözlöm Mr.Potter! Természetesen lehetséges.

Roland: Uram, kérem, meséljen a családjáról.
Armand: Egy boldog és egyben szegény családban nőttem fel. Van 2 testvérem, akik szintén kviblik, mint a szüleink.

Roland: Ha Ön is kvibli, akkor hogyan tud a varázsvilág létezéséről?
Armand: Nagyon rosszul ment az üzlet, az utcára kényszerültem, ott árultam tovább a nagyszülőktől örökölt régi mugli csecse-becséket.  Jött egy kedves varázsló, aki vásárolt tőlem és felajánlotta az Abszol úton fekvő üzlethelyiségét, így kerültem ide.

Roland: Miket árul elsősorban?
Armand: Eszközöket, melyek megtalálhatóak a muglivilágban.

Roland: Mely árukat vásárolják leginkább jelenleg?
Armand: Mostanában nagyon kelendő a szenes vasaló, a gumikacsa és a villásdugó.

Roland: Honnan szerzi be az árukat?
Armand: Az áruk beszerzése kezdetben nehéz volt, hiszen nem mászkálhattam mugli-és varázsvilág között. Mostanra viszont könnyebbé vált, jelenleg a húgom küldi az árukat, az üzlettársamon keresztül.
                  
Roland: Mennyire tartja magát sikeresnek a többi árushoz képest?
Armand: Nem hiszem, hogy a többi nagy név mellett meg lehetne engem említeni.

Roland: Milyen reklámeszközzel növelné az üzlet forgalmát?
Armand: Nagyon szeretem a gyerekeket, így arra gondoltam, hogy az itt vásároló fiatalok kisebb ajándékot kapnának.

Nagyon szépen köszönöm a rám szánt időt, további sok sikert kívánok a munkához.

Roland Potter, Caminus

2018. május 17., csütörtök

Fiolába zárt varázslat


 Kedves Boszi olvasók!

Szirupos szép napot mindenkinek! A mai napon gyógyfőzeteket fogunk készíteni.
Varázslatra, s üstre fel!

BRAIN SYRUP
 
Hozzávalók:
  • 3 csalán levél
  • 2 kanál boszorkányfű
  • 1 aloe vera
  • 6 db még zöld eper
  • 1 unikornisszőr
  • 2 csepp sellőkönny
  • 5 szál harmatos fűszál
  • 1 diricawl toll

Elkészítés:
2 dl vizet rakunk fel forrni az üstbe, majd beleöntjük az apróra vágott csalánt, illetve a boszorkányfüvet (mindkettőből kb. 2-2 kanállal). Négyszer megkeverjük a főzetet az óramutató járásával megegyezően, majd két percig állni hagyjuk. Ezután hozzáadjuk az unikornisszőrt és a diricawl tollat, majd megkeverjük négyszer az óramutató járásával ellentétesen, és ismét állni hagyjuk 2 percig. Összevágjuk az epreket, és a fűszálakkal együtt az üstbe dobjuk. Figyeljünk rá, hogy az epret karikákra vágjuk. Ismét négyszer megkeverjük a főzetet, az óramutató járásával megegyezően. Ezután hozzáadjuk az aloe vera-t, és megkeverjük az italt. Az üstöt levesszük a tűzről, és hagyjuk pihenni. Előveszünk egy tiszta fiolát, beleöntjük a 2 csepp sellőkönnyet, majd ráöntjük a főzetet, és ledugozzuk azt.
Eredmény képpen egy levendula színű folyadékot kapunk, amely kisebb agykárosodások gyógyítására szolgál.


AMARLETTO
 
Hozzávalók:
  • 5 kiskanál őrölt mandula
  • 3 csepp békanyál
  • 0,25 dl szalamandra vér
  • 1 db fekete tulipánszirom

Elkészítés:
Beleöntjük az üstbe a szalamandra vért, majd feltesszük forrni. 10 perc melegítés után hozzáöntünk 1 dl hideg, szinte jeges vizet. A víz összerántja, csomósabbá teszi a vért. Ezután belecsepegtetjük a békanyálat. Ha jól dolgoztunk, a főzetnek türkizkék színűnek kell lennie. Átszűrjük a mandulát, egyenesen az üstbe, majd a kis darabokra vágott tulipánszirmot is az üstbe dobjuk. Egy habverővel addig keverjük a főzetet, amíg sűrű állagú nem lesz. Ezután hagyjuk kihűlni. Kanalazzuk a krémet egy tégelybe.
A krém sebek összeforrasztására szolgál.

Jövő héten is várom Önöket!
Akkor olyan főzeteket készítünk, amelyek mások megtréfálására szolgálnak.
Addig is varázslatos hetet! /*

Rosalita Grime

2018. május 16., szerda

Vén rókák (Going in Style)

Kedves Olvasók!
A minap néztem egy rendkívül tetszetős vígjátékot, gondoltam megmutatom nektek is.
Vén rókák (Going in Style)
Egy igazán színvonalas vígjátékról van szó. Sajnos mostanában már elég sok béna, káromkodós humorú vígjátékok találhatunk, így mostanra ritkasággá vált –legalábbis számomra- az ízléses, frappáns humor a filmekben.
A film remekül parodizálja ki az öregséget és a nyugdíjas kort. Megmutatja, hogy a megvénülés ellenére is lehet még akár bankot rabolni is. Merthogy a film története nem mást mutat be, mint egy bankrablást.

Joe a figyelmes nagypapa, barátaival együtt, a bankok áldozata lett. Elvették tőlük a nyugdíjaikat és a napjaik pénz nélkül meg vannak számlálva. Joe egy bankrablás közepette találja magát és annyira megtetszik neki, hogy eltervezi ő is kirabol egy bankot. Ráveszi hát barátait Willie-t és Albertet, hogy csatlakozzanak az ötlethez, hiszen sok veszíteni valójuk úgy sincs már.

Az egész film alatt dőlnek a poénok, melyek nagyon hitelesen mutatják be az öregkort. Szemtanúi lehetünk a bankrablás hátterében való felkészüléseknek is, hiszen ha a fiataloknak ment nekik mért ne menne?
Bárkinek ajánlanám a filmet, már csak a színészek játéka miatt, ugyanis olyan híres színészek bukkannak fel mint Morgan Freeman, Michael Caine, Alan Arkin és Christopher Lloyd. A film pedig szerintem mindenki számára élvezhető, aki kapós a rafinált humorra.

írta: Bessy Whitefall Caminus 1.évfolyam

2018. május 15., kedd

Új szalon nyílik az Abszol úton

 
Kedves Olvasók!
 
Egy új szépség szalon megnyitásáról érkezett a szerkesztőségbe információ. Az Abszol Út egyik újonnan megnyitott utcájában fog a szalon várni minden szépülni vágyó boszorkányt és varázslót. A szalonban a hajápolástól, a bőrápolásig mindenféle szolgáltatást lehet igénybe venni. Különleges parókákat is kínálnak, valamint a varázslók körében előforduló erősen elhanyagolt körmöket is széppé varázsolják. Természetesen a mágiát itt is használni fogják, ezzel is meggyorsítva a szépülés folyamatát. Az első héten nyitási kedvezményekkel várják a betérő vendégeket, aki 3 szolgáltatást kér, annak csak kettőért kell fizetni, a harmadikat ajándékba kapja. Pletykák szárnyalnak arról a hírről, miszerint a méltán híres francia mágiafodrász is itt fog dolgozni: Priscilla Pompour. Aki teheti, látogasson el az új szalonba, és itt a szerkesztőségben szívesen várjuk a tapasztalt véleményeket. Jó szépülést minden erre vágyó olvasónknak! 

Írta: Hajnal Lavender, Solaris

2018. május 14., hétfő

Újra bepróbálkoznak?


Elterjedtek olyasféle hírbeszédek miszerint a Minisztérium újra megrendezi a hosszú évek óta betiltott Trimágus tusát. A Grácia egyelőre tágít a témától. Bizonyára minden varázsló és boszorkány emlékszik, milyen tragikus esemény történt az utolsónak megrendezett tusán. Biztosak vagyunk benne, hogy ismét ezt szeretnénk? A Minisztérium biztos benne, hogy képes lenne elsikálni még egy botrányt, ami ekörül kerekedne? Szeretnénk mi sárkányokat, megvadult sellőket vagy esetleg egy életveszélyes labirintust a nyakunkba kapni? A válasz szerintem egyértelmű. Ez vajon egy újabb próbálkozás a Minisztérium részéről vagy tényleg komolyan gondolják? Esetleg ezzel próbálják elterelni a figyelmet a házon belül egyre romló helyzetről? Mindenesetre gyanús, hogy ez a két fontos hír ilyen szoros egymásutánban követik egymást. Jövőhéten friss hírekkel jelentkezem.

Írta: Ella Royal, Solaris

2018. május 11., péntek

Piknik II.


Kedves Szombati Boszorkány Olvasók!
Piknikes sorozatom 2. részében egy hűsítő finomságot fogok bemutatni. Bár még a naptárak szerint nincsen nyár, az időjárás erre nagymértékben rácáfol. A napokban már nagyon könnyen bele tudtam izzadni taláromba, és a nagy hőségben gyakran megkívántam a hideg édességeket. Ha te is így vagy vele, akkor elő a pléddel, az ételes kosarakkal és a hűtőládával, ugyanis érkeznek a piknikek biztos befutói, melyek nem csak hűsítőek, de finomak is!


Gyümölcsös, joghurtos jégkrémek!
   Hozzávalók (4 adaghoz)
·         700 g joghurt
·         25 dkg eper
·         25 dkg áfonya
·         25 dkg sárgadinnye
·         25 dkg őszibarack
·         4 ek méz
Elkészítés
1.       A gyümölcsöket egyenként, 1-1 evőkanál mézzel leturmixoljuk.
2.       Négyfelé osztjuk a joghurtot, és elkeverjük benne a négyféle gyümölcsöt.
3.       Kis pohárkákba, vagy formákba öntjük, és a mélyhűtőbe tesszük.
4.       A forma nagyságától függően 1,5-2 óra után, mikor már félig megfagyott a jégkrém, beleszúrjuk a pálcikákat, majd teljesen megfagyasztjuk.



Házi bodzás limonádé

Hozzávalók (6 adaghoz)
·         10 db bodzavirág
·         5 l víz
·         35 dkg cukor
·         2 db citrom
·         2 citromból nyert citromlé
Elkészítés

1.       Forgalomtól és portól elzárt területről szedjünk egészséges bodzavirágokat. Ha kisebbek, akkor többet.
2.       Vadásszuk ki belőlük az esetlegesen megbúvó bogárkákat, távolítsuk el a vastag szárakat, és tegyük az egészet egy nagy, rozsdamentes fazékba vagy egy 5 l-es üvegbe.
3.       Öntsünk fel 5 l hideg vízzel, szórjuk meg a cukorral, karikázzunk bele az alaposan megmosott héjú citromokból kettőt. Lazán keverjük át, és hagyjuk állni a hűtőben 1-2 napot. Közben néha keverjünk rajta egyet-egyet.

írta: Lorcan Moon, Caminus

Ismerd meg a Professzorod #2


Kedves Olvasók!

Elérkezett az ismerd meg a professzorod sorozat második része. Remélem, hogy tetszett nektek az első rész, fogadjátok sok szeretettel a folytatást.
A mai vendégem Maya Hellsing Professzor, ismerjük meg közelebbről.

Roland: Üdvözlöm Professzor, köszönöm, hogy elfogadta a meghívást.
Professzor: Köszönöm a meghívást Mr.Potter, üdvözlöm az olvasókat.

Roland: Kérem, meséljen egy kicsit magáról.         
Professzor: Aranyvérű családból származom, a szüleim a Mágiaügyi Minisztériumban dolgoznak.

Roland: Milyen kapcsolatban van a rokonaival, vannak közös családi programok, hagyományok?
Professzor: Nagyon jó a kapcsolatom a nagyszüleimmel és az unokatestvéreimmel. Hagyomány nálunk, hogy az egész család összejön minden vasárnap, így rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.

Roland: Milyen volt a gyermekkora?
Professzor: Boldog és kiegyensúlyozott. A szüleimmel sokat utaztunk különféle helyekre, de főleg a külföldön élő rokonokat látogattuk meg.

Roland: Melyik ház tagja volt anno?
Professzor: Diákként az Arcanus ház tagja voltam.

Roland:
Voltak kedvenc tárgyai? Ha igen, akkor mik?
Professzor: Amikor én kezdtem még más tantárgyak is voltak. A kedvenc tárgyaim az Alkímia, a Sötét Varázslatok és a Vámpírtan volt.

Roland: Mióta dolgozik tanárként?
Professzor: Már az utolsó tanévben eldöntöttem, hogy tanár szeretnék lenni, ezt az álmot pedig sikerült megvalósítani. 7-8 éve tanítok diákokat az iskolában.

Roland: Az iskolában a Sötét Varázslatokat tanította, amit most Halsey Professzor tanít. Miért tartja fontosnak a Sötét Varázslatok tanítását?
Professzor: Azért tartom fontosnak a SV tanulását, hogy a diákok tudjanak arról, hogy más mágusok szívesen használják a sötét erőket arra a célra, hogy világuralomra tegyenek szert annak ellenére, hogy ezeknek az erőknek a használatáért cserébe nagy árat kell fizetni.

Roland: Nem viseli meg az órán a diákok magatartása?
Professzor: Ritkán fordul elő, hogy a diákok magatartása megviselne. Ha ez előfordul, akkor a nap végén vagy a nagy szünetben a macskáimmal foglalkozom.
       
Roland: Megfordult a fejében, hogy befejezi a tanítást? Ha igen, mihez kezdene?
Professzor: Még nem áll szándékomban elhagyni a tanári pályát, de gondolkodtam már rajta. Természetesen ötleteim azok vannak, de először visszamennék Firenzébe lezárni az ottani dolgaimat.

Köszönöm szépen Maya Hellsing Professzornak az interjút! Varázslatokban gazdag napot kívánok mindenkinek!

írta: Roland Potter,Caminus.

2018. május 10., csütörtök

Új törvény teszi kötelezővé a mágikus árvák varázsvilágba fogadását


A héten a Wizengamot egy új törvényjavaslatot fogadott el, mely kötelezővé teszi a mágikus árvák a világunkba való bevezetését. A javaslat előterjesztője A javaslat előterjesztője Lady Cassiopeia Rathgar volt, aki három hónapja fedezte fel egy mugli árvaházban nevelkedett törvénytelen unokaöccsét.

Az új rendszer a Grácia által is használt kiskorú mágiakutató varázslatok segítségével nyilvántartásba vesz majd minden olyan fiatal varázslót és boszorkányt, aki mugli árvaházban él, majd a Gringotts segítségével megállapítják, a kérdéses fiatalnak van-e még élő mágikus hozzátartozója. Amennyiben sikerül az egyik szülővel felvenni a kapcsolatot, az új törvény értelmében hivatalosan is ő minősül elsődleges gondviselőnek, de közeli családtagok is örökbe fogadhatják a gyerekeket. Amennyiben nem találnak mágikus hozzátartozókat, a gyerekekhez heti rendszerességgel járnak majd a szociális munkások, akik megismertetik őket a varázsvilággal, illetve szükség esetén gondoskodnak az áthelyezésükről.

A törvény támogatói szerint ilyen módon megkönnyíthetjük a mugliszületésű mágusok beilleszkedését, és esetlegesen egy új Sötét Úr felemelkedését is meggátolhatjuk – hiszen köztudott, hogy a néhai Voldemort is a társaitól elszigetelten nevelkedett egy mugli árvaházban, ahol már fiatalkorában aggasztó volt a viselkedése. Az ellenzők azonban azzal érvelnek, hogy ez túlzottan leterhelné a szociális munkásokat, illetve a máguscsaládoknak is problémát jelenthet.

Különösen erélyes volt az ellenzők oldalán Mr. Ulick Lynch, aki korábban mindig támogatta a mugliszületésű mágusok integrációját – mi több, ő maga is könyvet írt Bevezető a mágikus kultúrába címmel. A teremben többen is spekulálni kezdtek az indokairól, köztük Lady Dowling, aki fennhangon bizonygatta, hogy Mr. Lynchnek több mugli szeretője is volt már, így attól tart, hogy az ő törvénytelen gyermekei is a napvilágra kerülnek. Ettől Mr. Kevin Glendalough, aki Mr. Lynch feleségének bátyja, érthető módon felháborodott, bár azt szemmel láthatóan nem tudta eldönteni, hogy a húga nevében párbajra hívja a sógorát, vagy Mr. Lynch hűségességét bizonygassa. Végül a szomszédos Ms. Alison Wicklow a talárja zsebéből előhúzott üveg lángnyelv-whiskyvel nyugtatta meg, ami után a törvényt immár nyugodt körülmények között elsöprő többséggel szavazták meg a Wizengamot tagjai.

Az új rendszer előreláthatóan július elején áll fel, de a gyerekek keresése már egy hét múlva elkezdődik. Mr. És Mrs. Lynch várható válásáról a helyi pletykalapokban hamarosan többet olvashatnak majd.

Írta: Morgan Knightley, Arcanus

2018. május 9., szerda

VértestVérek: az első vámpír-vérfarkas zenekar


Rendkívül különleges dolog történt a misztikus lények világban: megalapult a VértestVérek nevű alternatív rock zenekar, mely nem csak azért különleges, mert a tagjai természetfeletti lények, hanem azért is, mert két, egymással köztudottan rivalizáló fajhoz tartoznak. A banda frontembere és basszusgitárosa két fiatal vámpír, míg a dobokon és a billentyűkön egy - egy vérfarkas játszik.




A fiatalok azt akarják megmutatni, hogy a fajoknak semmi okuk rivalizálni egymással, sőt, összefogva nagy dolgokat érhetnének el a varázsvilágban. A dalaik is erről szólnak. Első slágerük, az "Agyar és szőr", mely már két hete uralja a sikerlistákat arról szól, hogy mind ugyanúgy érdemesek a szeretetre, akármilyen szörnyű is a helyzetük.  
A banda nagyon népszerű mindkét faj körében, ugyanakkor rengeteg konzervatív természetfeletti lény gondolja úgy, hogy ezzel megsértik a fajuk büszkeségét, és elítélendő, amit csinálnak. 
A frontember, Jacques L'Ofou francia vámpír a következőt nyilatkozta:


"Tudtuk, hogy az idősebb generációból sokan ellenezni fogják a tevékenységünket, de úgy gondoljuk, hogy az ügy, amiért harcolunk, megéri ezt az egészet. Elegünk van abból, hogy csak azért várják el, hogy rosszban legyünk, mert éppen egy másik lény harapott vagy karmolt meg bennünket."
A tagok egyébként mind frissen átváltozottak, alig tíz éve tartoznak a varázsvilághoz. Az utcákon találkoztak, és ott született meg a fejükben a banda ötlete. 
A rajongók között már megkezdődött az integráció, rengeteg barátság született a két faj tagjai között. Reméljük, hogy ez tovább terjed majd a jövőben, és a régóta tartó ellenségeskedésnek vége szakad. 


Írta: Ercon Black (Solaris)

2018. május 8., kedd

Leleplezhetnek minket?


A mostani cikkünk egy kissé eltérő lesz a megszokottól, ám mivel a VA-n történik és nagy veszélyt jelent, úgy gondolom muszáj beszámolnom róla. 

A napokban kíséletezni kezdtek a Varázstudományi Akadémia egyik laborjában. Az, hogy mit próbálnak megalkotni egyelőre kérdéses. Több hír is felreppent. Némelyik szerint újfajta álságdetektort, mások szerint egy zsugorító szerkezetet fejlesztenek ki. Nem lehet tudni, minek higyjünk, egy azonban biztos: hatalmas varázserőre van hozzá szükség. A hatalmas erő zavart okoz az elektromos sugarakban. 
A zavar akkora, hogy bár a labor nagyon messze van a mugliktól és láthatatlan, az erő mégis érzékelhető a szerkezeteik működésének zavarában. A mugliknak feltűnt a probléma és úgynevezett szerelőket hívtak, ám a szakemberek értetlenül állnak a dolog előtt. Követni kezdték az impulzusokat és nagyon közel vannak a laborhoz. 

A Minisztérium azonnali hatállyal felfüggesztette a laboratórium működését, ám kérdéses, hogy meddig érezhetők még az impulzusok. Egyelőre nem tudni, hogy a kísérletezést folytatják-e máshol, mindenesetre nagyon kíváncsiak vagyunk, mihez kell ez a sok energia. 

Elizabeth Bree, Caminus

Illegális Mandragóra ültetvény!

 
Kedves Olvasók!

Protts kis falu határában egy illegális Mandragóra ültetvényt találtak bejelentés alapján a minisztérium emberei. Mint kiderült, a telek tulajdonosának fogalma se volt arról,milyen veszélyes növény van a birtokában. Elmondása szerint nemrég tudta meg, hogy a szülei varázslók és boszorkányok voltak, mert Őt örökbe fogadták, és mugli családban nevelkedett. Ám szülei halála után tudta meg, ki is ő, és örökölte ezt a területet a házzal. Nem ismeri a Mandragóra növényt, de furcsa fejfájásai, ájulásai voltak az elmúlt időben. Szerencsére még nagyon fiatal példányok vannak az ültetvényen, így még nem halálos a sikolyuk. A minisztérium emberei azonnal lefoglalták az ültetvény teljes állományát, és megfelelő körülmények között átfogják szállítani egy erre megfelelő ültetvényre. 

Írta: Hajnal Lavender, Solaris.